Az Árpád-híd pesti hídfőjének környéke valódi "háztár" e városban: a legújabbkori építés sokféle lenyomatának gyűjtőkertje. Darabjaiból csak párat említek. Ahogy a Váci úton kiérünk a Nyugatitól, rögvest a felüljáró tövénél jobbra egy kővel burkolt lakóház fogad az ötvenes évekből - egykori pártház, oldalán munkás-dombormű, mögötte kultúrház. Annak idején hamar átalakították, régóta ez a József Attila Színház, ma nagyon szakadt állapotban. A külső körúton túl, szintén jobbra jó arányú, szögletes torony áll a hatvanas évekből. Társadalombiztosítási irodaház óriási reklámmal a tetején, azóta körbelőtték mindenféle bővítménnyel - mégis őrzi magát. Előtte, a meglehetősen semmilyen térre komponálták a volt munkáskerület "reprezentatív" új pártházát a maga pöffeszkedő szimmetriájával - ma az Alkotmánybíróság székhelye. Emögött pedig a legkivagyibb opusz ágaskodik valamennyi közt, a rendőr-palota.

Ezt kell megcéloznia annak, aki gyalogosan érkezik a metró felől az új Levéltár becserkészésére. A körútról befordul a Teve utcába, végigmegy a rendőr-palota siváran leburkolt terén, s annak egyenes üveghomlokzatában tükröződve, vagy az utca másik oldalára tekintve megpillant egy szinte kortalan téglaépületet: ez a Levéltár, melynek tervezői Koris János és Németh Tamás. Koris volt Iparterves építész, Molnár Péter egyik legkiemelkedőbb tanítványa. Molnár Péter igazi klasszikus architekt a huszadik század második felében, munkásságát épp most mutatta be a hap Galéria egy remek kiállításon, és könyv is megjelent róla a 6Bt kiadásában. Ezúttal sem hagyhatom említés nélkül az egyik fontos Molnár-házat a Belvárosban, a Széchenyi rakparton, az Akadémia mögött. Pompásan illik az eklektikus tömbök közé, mégis saját, komoly-vidám arca van.

Ilyen a téglaburkolatú levéltár is, funkcionálisan racionális, mégsem banális. Hármas bontása pontosan ül, ahogy megment és visszazár egy régi, bérkaszárnyákból álló tömböt. A Teve utcából nézve az épületet, balra, a Gömb utca felől első a kiszolgáló egység, mely a szituációból következően kicsit el van rejtve - sokkal kevesebben fogják látni akár a levéltárba érkezők, akár a környéken megfordulók közül -, az épület legoldottabban kezelt része. Mind a tömb formálásából, mind az alaprajzi rendszerből következően itt nem síkszerű a fal, változatosabb az ablakok formája, s még egy kis terasz is adódott a személyzet számára, ahol napközben rövid pihenőre ki tudnak ülni az itt dolgozók.

A saroktól indul a most még csak félig kihasznált hatalmas raktár, melynek kettősét oldottá teszi három azonos, mértékkel formált torony és a homlokzati irodaszárny erkélyei (ehhez képest sajnos az udvari homlokzat szinte pőre, börtön-képű, pedig a tömb megmaradt bérházaiból azt is sokan látják). Mindhárom tornyot legfölül egyszerű üvegablaksor koronázza, odáig hét emeleten keresztül a sima téglaburkolatot szintenként mindössze egy-egy apró négyzetes ablakszem tagolja. A tornyok között keskeny, a széleken szinte zavaróan szűkösen végződő erkélyek tartoznak az irodákhoz. Az erkélyeket középen oszloppárok gyámolítják, ezek függőlegese az erkélylemezek vízszintesével két-két rácsmezőt rajzol a három torony közé. A tornyok között a legfelső szint visszaugrik, a hatodik emelet párkánya pedig kicsit nagyobb hangsúlyt kap, és még fémlemez borítás is koronázza: szinte klasszikus finomságok.

Jobbra, a másik keresztutca felől a közönség-fogadó tömb, ami formálásában természetesen a legszabadabb. A rendezési terv e sarkokra eleve homorú ívet írt elő - mintha a rendőr-palota hengereit átplántálták volna konkávban a Teve utca másik oldalára. A tervezők, aki pályázaton nyertek megbízást a tervezésre, nem estek kétségbe e kötöttségtől, de nem is a kommersz megoldást választották, amint az a párja-sarkon, egy lakóházon azóta bekövetkezett. A homorú ív a Levéltárnál egy hatalmas, négyzetesen tagolt üvegtégla fal, lent középen bejárat, mely nehezen téveszthető el. A nagy fal pedig fölfogható, mint egy óriási görbített papírlap, akár még betűkkel is megbolondíthatták volna a tervezők. Csakhogy akkor nagyon elment volna divat-irányba, egyébként is minden betűnél többet ér a papír pőrén maradt része.

Az üvegtégla-fal előtt áll az intézmény nevét hordozó sarokdísz, mely - ha nem is művészi ihletésű, valahogy túlságosan adja magát, kissé közhely-szerű -, formailag mégis passzol mindehhez. Álkocka matt üvegtáblákból - csak két lapját rakták le a sarkon, a másik kettőt elhagyták. Furcsán középre esik, éppen a főbejáratot takarja el az átlós tengelyben... Belépve a nagy fogadócsarnokba, az üvegtégla fal mögött kellemes fényben erőteljes, épületmagas térkompozíció fogad - ami túl monumentális. Balra szabadon álló lépcső, ennek megfelelően minden szint galériásan nyitott, és ezek mögött, egy légtéren belül van a szintén épületmagas aula. Fontos dolog, hogy Hundertwassert megúsztuk, mert Levéltár ügyben a városvezetés részéről ilyen törekvés is volt. Az angyalföldi háztárból azért az nagyon kilógott volna. Sokkal örömtelibb, hogy Koris és Németh új munkája igazi építészetével lóg ki.

Vargha Mihály

A Budapest folyóirat novemberi és az Élet és Irodalom 2004. december 3-ai számában megjelent írások összeszerkesztett változata.

Fotó: Vargha Mihály

Budapest Főváros Levéltára,
Budapest XIII., Teve utca 3-5.
Építész: Koris János DLA és Németh Tamás ( Budai Építész Műhely)