Sok legenda övezi a múltat. Számos felidézett, mondává érlelt valóság veszi körül a természet és a kutatók által történelemmé összerakott emlékeket, köveket.

Az archaikus vallásokat éltető, testi és lelki tisztulást egyaránt ígérő feltörő forrásokat, a folyamatosságot jelképesen is hordozó folyóvizeket már az ókorban is mítikus tisztelet övezte. A kultikus beavatások közül kiemelkedik az ember lényét harmonizáló, gyógyító fürdőkúra. Ezek empirikus megismerése ösztönözte az életet adó gyógyító víz tudományát s a fürdők építészetét.

Hazai építészeti kultúránk első virágkorát, egyben kétezer éves fürdőkultúránk legkorábbi megjelenését képviseli az Aquincumban feltárt „polgárvárosi gőzfürdő”, a „kettős (férfi-női) fürdő” és a „kis közfürdő”, s legelsősorban az „aquaduct”, a magas korbéli technikai kultúra alkotta vízvezeték.

fotó: © Gyukics Péter

A római urbanizáció jellegzetessége volt Pannóniában a nagyvonalú thermaépítkezés. Ezek az épületek nem csupán tisztálkodási, egészségügyi célokat szolgáltak, hanem kedvelt társasági helyek is voltak. Budapest jelenlegi területén eddig 19 római korból származó fürdőt tártak fel. Az épületek szigorú műszaki előírások alapján készültek. Különböző funkciókat láttak el, s ennek érdekében tagozódtak. Mindegyikben volt hidegfürdő (frigidarium), langyosfürdő (tepidarium), melegfürdő (caldarium), öltöző (spodyterium), izzasztó (sudatio), pihenőhelyek, tornatermek, masszírozó és természetesen szentély is. A főváros területén eddig talált római kori fürdők első régészeti feltárása Mária Terézia uralkodása alatt, 1778-ban történt. A felszínre került therma 48 helyisége, az izzasztókamra, a padlófűtés megmaradt rendszere nem ad teljes képet az egykori fürdőépületről, további feltárása az utókorra vár.

A Pacsirtamező utcában, a Táborvárosi Múzeum az egykor volt katonaváros feltárt emlékei közül a vendégfogadó kádfürdővel, becses őrzője.

A római kori fürdők közül a Hajógyári-sziget helytartói palotájának fürdője, valamint a Csúcs-hegyi római villa fürdője csak a kutató régészek számára villant meg évezredek homályából, rövid időre. Ezeket, állaguk megőrzésével, visszatemették. A római birodalom bukása után, a népvándorlás korában, majd a középkorban mind hazánkban, mind Európa szerte a fürdőélet hanyatlásnak indult. A vallási kultúra sokáig tiltotta a nyilvános fürdést, a fedetlen test látványát.

Krónikásunk, Anonymus említi, hogy midőn a honfoglaló magyarok átkeltek a Dunán a „felhévizekig” tábort ütöttek. A későbbi, egyes írások emléke már „alhévíz”-ről, Buda déli forrásairól is említést tettek. II. Endre leányának, Erzsébetnek tiszteletére alhévízen építtetett fürdő-ispotályt. Zsigmond király idején a budai fürdők már erőteljesebb virágzásnak indultak. Az ő uralkodása idején vált Buda királyi székhellyé. A város fejlődése felpezsdítette a kor fürdőkultúráját is. Az ez időben kiadott „Budai Törvény-könyv” külön fejezetben említi a fürdőket, megállapítva, hogy a nyilvános fürdőhelyek a társadalmi érintkezés jelentős színhelyei. Ebből a korból való egy budai, várközeli „therma„ tán legkorábbi metszeti ábrázolása

A mai Rác-fürdő elődjét, Mátyás-király korában, „királyi-fürdőnek” említették, mert hogy rendeletére fedett folyosó kötötte össze a fürdőt a palotával. A fürdős, vagy feredős mesterekről s a „fürdős szakmáról”, mint elismert foglalkozásról a 15. századból kapunk már írásos emléket. „A jó fürdősök hol fürdővel, hol meg egyébbel gyógyítgatták betegeiket. Azután úgy mellékesen a hajnyírással, a körömvágással és a tűzoltással is foglalkoztak.” Városainkban már a 16. században voltak nyilvános fürdőházak, melyekben mind a hévizeket, mind a különféle savanyúvizeket is használták. Az írásos emlékek szerint – mint minden mesterséget, a fürdős mesterséget is tanulni kellett. Eszerint voltak fürdőslegények és fürdős inasok is. Az inasok annyi esztendeig inaskodtak, mint a többi mesterinasok. Ha elérkezett a felszabadulás ideje, „remeket kellett készíteniük”. Ez a remek valamelyes orvosság, vagy jóféle flastrom volt e, … nem tudhatjuk. Az inasnak vizsgát is kellett tennie, hogy ünnepélyesen fürdőslegénnyé avassák. Ha a vizsga sikerült, a jelöltet ünnepélyesen fürdőslegénnyé avatták. „Az új legény a bevett szokás szerinti négyfogásos mesterasztalt adott, elegendő itallal, s a céhládába betette a kétforintnyi taksát. A víganlakás után azután kezébe vette a vándorbotot, s négy éven át járta-kelte az ismeretlen világot.”

A pozsonyi XVI. századi „Artiklbrief” közösen szól a „Bader, Chirurgi, Wundarzt, Barbierer” céhlevélről. Regulái pontosan előírták, hogy az új fürdőmestereknek minő szerszámokkal kellett ellátnia magát. Ezek között találhatjuk az ollót, az érvágót, a fogót, a metélőkést, a fogzúzó-vasat, a flastromokat, a kenőcsöket, az olajokat, a porokat, purgálókat, 3 font viaszt stb.

Fürdéstörténetünk második, nagy korszaka a törökök által megült területek forrásaiból virágzott ki. Abban a felfogásban általában megegyeznek a kutatók, hogy török fürdők korábban volt források mellé, vagy fürdők helyére épültek általában.

Buda végleges megszállására 1541-ben került sor. A megszállás alatt Buda építészeti emlékei általában elpusztultak. A törökök erődítéseken, derviskolostorokon, mecseteken, karavánszerájokon és fürdőkőn kívül maradandót nem építettek. Ezek felépítéséhez is más épületek kőanyagát használták fel.

A helyiségek belső elrendezése szerint a régészek öt típusba sorolják a török kori fürdőket:

1. Kisebb fürdők, az egyenértékű helyiségek sorrendje tetszés szerinti
2. Egy nagyobb helyiséget (nem az elő-(vetkőző) csarnokot kiemelő fürdőépület
3. Egy kiemelt, centrális helyiség, az izzasztó köré szerveződnek a kisebb helyiségek
4. Az elrendezés középpontja egy csillag alakú centrális helyiség
5. A centrális-medencés helyiség a tulajdonképpeni fürdő, ez a típus már bizánci hatásra alakult ki, elsősorban a gyógyvizes thermális fürdőknél alkalmazták

A ránk maradt, még üzemelő török fürdők közül a legjelentősebb a Rudas fürdő. A kutatások megállapították, hogy itt a török idők előtt már fürdő állott. Az 1937-es újjáépítéskor megtalálták egy korai medence nyomait is. A feltárások valószínűsítik, hogy a fürdő már a török hódoltság előtt létezett – ám igen egyszerű kivitelben – mint a kalocsai érsek, de leginkább Buda város tulajdona. Nagyobb arányú fejlődése azonban csak a török hódoltság alatt indult meg.

A köztudatban sokáig úgy tartották, hogy 1556-ban Szokoli Musztafa indította meg az építkezést. A legvalószínűbb azonban, hogy Ali a korábbi budai pasa 1556-ban kezdeményezte a fürdő kisebb arányú javítgatását, amit Mohamed folytatott, majd a még mindég rossz állapotban levő fürdőt Szokoli Musztafa csodálatos, orientálási ízlésvilággal újjá varázsolta.

A fürdő első pontosabb leírását a bécsi levéltárban levő, 1597-ből származó, kéziratban találhatjuk, amelyben szerepel, hogy „a fürdő sok gonosz betegség ellen volt sikerrel alkalmazható”. A vetkezés egy kupolás helyiségben történt, ott őrizték a ruhákat, s ugyancsak kupolás helyiségben volt a nagy medence, körülötte hat cella csapokkal, melyekből ömlött a víz. Istvánffy Miklós leírásában (1598) szerepel, hogy az akkor Musztafa-fürdőnek nevezett fürdő kupolája ólommal fedett, rajta üveg ablakok. A fürdőhöz tartozó kisebb forrás (a mai Hungária forrás) mellett derviskolostor állott.

fotó: © Gyukics Péter

Evlia Cselebi török utazó 1660–64 között járt Budán. A fürdő neve akkor "Zöld oszlopos fürdő" (Jesil direkli illidzse) volt, mert a nagy medence fölötti boltozatot tartó nyolc oszlop közül az egyik zöld volt. A nyolc boltív alatt ugyanannyi rituális fürdő (hanefi) volt elhelyezve. A fürdő nevének eredete máig tisztázatlan, bizonyos vélemények szerint a vendégeket Pestről átszállító komp rúdjára utal, más kutatók – például dr. Johanovics Pál a Budai notesz c. munkájában – délszláv etimológiát sejtenek a szó mögött, a ruda (bánya) délszláv kifejezést, ami megfelel a Mineralbad német megnevezésnek. A ruda szó e feltételezés szerint később kapta meg a magyar -as képzőt.

Brown, angol utazó 1660-1664 között többször tartózkodott Budán. Leírásaiban érdekesen érzékelteti az itteni fürdőéletet. „A fürdőben szedik le a törökök testükről valami étetőszerrel a szőrt, még a fejük tetejéről is leszedik a hajat, csak a szakállat, és a fiatalok a bajuszt hagyják meg. Fürdés közben a fürdőszolgákkal a testüket végigdörzsöltetik, mégpedig kefével, sőt vannak olyanok, akiket a fürdős hideg vízzel ösztönöz végig. Délelőtt férfiak, délután nők fürdenek.”

A török uralom alatt alakult ki tehát a mai Rudas-fürdő központja, a török fürdő nyolc oszloptól tartott kupolája alatt nyolcszögletes medencével.

fotó: © Gyukics Péter

Az 1686-os felszabadító ostromot a Rudas fürdő viszonylag épségben vészelte át. I. Lipót a töröktől visszafoglalt területeket, így a budai fürdőt is kincstári tulajdonnak tekintette, de 1703-ban Buda városának adta, mely a mai napig a főváros kezelésében van. 1711-ben épült fel a mai Erzsébet híd táján a repülőhíd, melyről a fürdő a "Bruckbad" nevet kapta. 1715–1831 között számos fejlesztő, bővítő átépítés történt, ezek nem érintették a fürdő török kori magját. Kisebb-nagyobb fogadók is létesültek körülötte, a terület 19. század elején már a főváros előkelő közönségének találkozó helyévé lett. A fürdő és Pest között rendszeres hajóáratok és társaskocsi bonyolította a forgalmat. A fürdőépület megújítása egyre sürgetőbbé vált.

Az építkezés 1880-tól indult meg, a gőzfürdő még ebben az évben megnyílt, de a végleges átalakítás csak 1883-ban fejeződött be. Ekkor csatolták a törökfürdő sarokmedencéit a gőzfürdőhöz, s ekkor bontották le a fürdőt övező kőfalakat.

1896-ban nyílt meg az uszoda, melynek látogatottsága igen alacsony volt, mivel azt a férfiak és nők csak külön-külön vehették igénybe. (Csak 1930-ban vezették be az együttes igénybevétel lehetőségét.) Az uszoda felett a tetőteraszon 1931-ben napozókat alakítottak ki, melyről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára és a Gellért-hegy szikláira. Ez idő tájra esett, hogy a fürdőt hivatalosan gyógyfürdővé minősítették, a fürdő e jellegének kidomborítása céljából is orvosi kezelő helyiségeket, állandó orvosi felügyeletet kapott. Bevezették a diatermia, histamin, galván, farád, négyrekeszes villany-fürdő, sollux és kvarcfény kezeléseket, s a létesítmény 21 kádfürdővel, 23 szobás szállodai résszel bővült 1937-re. A Rudas-fürdő forrásai és kútjai vizüket közvetlenül a dolomitrétegből nyerik. A források vizének hőmérséklete 35-42°C.

fotó: © Gyukics Péter

A fürdő vízellátásának alapját a század első harmadáig a természetes források jelentették. Az 1930-as években tértek át a fúrt kutakból történő víznyerésre.

A Rudas Gyógyfürdő hévizcsoportja a közepesen rádioaktív, nátriumot és kalciumot tartalmazó, kalcium-, magnézium- hidrokarbonátos, szulfátos és kloridos ásványvizek közé sorolható, fluorid tartama is jelentős. A gyógyvíz kiválóan alkalmas az izületek degeneratív betegségeinek, idült- és félheveny izületi gyulladások, porckorongsérv, idegzsábák, csontrendszer mészhiányos állapotának gyógyítására. Ivókúra formájában bélrendszer, epeutak, légzőszervek idült, hurutos betegségeinél vált be e gyógyvíz, de idegnyugtató és vérképzés serkentő hatása is elismert. 1924 óta építették ki a Hungária-forrást, majd 1932-től az Attila és Juventus források vizét is alkalmazták ivókúrára.

A második világháború sok kárt okozott a fürdőben, de lényegében historikus értékes magja megkímélt maradt. A második világháború után 1946-ban nyílt újra lehetőség az ivókúrázásra, az Attila és Juventus forrásoknál – a Hungária forrás vize csak később volt iható. A jelenlegi ivócsarnok 1965 júniusában fogadta az első látogatókat. Az 1950-es évektől napjainkig számos modernizálásra, bővítésre, korszerűsítésre került sor, mely munkákat a Műemlék Felügyelőséggel egyeztetve végezték.

A közeli Rác fürdő is a törökök által kedvelt, kiépített fürdők közé tartozik, amely a Gellérthegy oldalában fakadó hőforrásokra épült. A budai fürdőkről Zsigmond király idejéből maradt fent az első bővebb tudósítás. Ezekben szerepelnek először azok a fürdők, amelyek a mai Rudas fürdő és Rác fürdő helyén lehettek. Jó Fülöp burgundiai herceg itt járt emberének tudósításából ismerjük meg azt a fürdőt, melyet a korbéli levél „szépnek” nevezett s méltónak Zsigmond budai építkezéséhez.

1536-ban Oláh Miklós esztergomi érsek latinul írt leírásában is érinti e fürdőt s mellette azt a hegyfokot, amelyet szent Gellértről neveztek el azért, mert kétfogatú kocsihoz kötve „bizonyos magyarok” innen hajították le a mélységbe.

„Ennek alján a Duna partjától, mintegy 20 lépésnyire melegforrások fakadnak, melyek különösen dagadtságban és évettségben szenvedő emberi testnek gyógyítására kiválóan alkalmasak. E hőforrások közül egyeseket királyforrásoknak neveztek a közel volt királyi fürdő miatt s ezekben úszni is lehet. Nyugat felé, a várfalak alatt királyi és más díszkertek látszottak, feljebb a fürdő mögött a hegyi szőlők terjedtek kellemes látványul.”

A korbéli leírásokból kitűnik, hogy a Rác fürdő legalábbis egyes részeit Mátyás király építette ki olyan királyi pompával, hogy sokáig ezt a fürdőt nevezték királyi fürdőnek.

1737-ben Bél Mátyás „Notitia Hungariae novae historico-geographica” című munkája elég részletesen foglalkozik a budai fürdőkkel, amelyeket négy csoportba oszt: polgári fürdők, a rácok fürdője, a kórházi fürdők és a császári hévforrások. 1741-ben jelentette meg Kayssler János György Németországban, Csehországban és Magyarországon tett utazásainak leírását. Ő is említette a Rácfürdőt a Rudas fürdőt (Brückenbad és nem Bruckbad!) a Sáros fürdőt (Blocksbad) és a Császárfürdőt, mint általános népfürdőt. Megírja, hogy a Rácfürdőben együtt fürödnek a nagymedencében a férfiak és a nők. A férfiak csak egy kis előkötényt, az asszonyok egy kis előinget viselnek, „De sokan vannak a Rácfürdőben olyanok is, akik még ezt a – ceremóniát – is feleslegesnek tartják”…

fotó: © Gyukics Péter

1863-ban Molnár János "Monografische Skizze über das Ofner Raitzenbad" címen megjelent munkájában arra a tényre hivatkozik, hogy a Rác fürdő épületében Korvin Mátyás király címerét lehet látni egy nagy márványlapon és ebből következteti, hogy a fürdő Mátyás király budai fürdőépítkezésének maradványa. Továbbá azt írja, hogy a minden tekintetben megerősített királyi várhoz a délnyugati oldalon egy boltíves folyosó csatlakozott, amely a királyi kertbe és onnan e királyi fürdőbe, a jelenlegi Rác fürdőbe vezetett. Először Evlia Cselebi foglalkozott az említett kútfők közül azzal, hogy maga a fürdőépület milyen volt és hogyan folytak az ottani szolgáltatások. Ő Debbag-Cháne fürdőjeként említi, mely név az ottani tímárműhelyektől származik. Leírása szerint a fürdő teteje ólomborítású volt, nyolc medencéjében a kevésbé tehetős városi lakosság fürdött, saját kötényével és törülközőjével. Janovits Pál Budai Noteszében foglalkozik a fürdőt körülvevő Tabán elnevezésével is. Leírásában a Rácvárost kétféleképen hívták: Tabánnak amikor az „alsó” várost akarták mondani és „Debbag-Chane” („Tabakhane”)-nak, amikor a „tímárnegyed”  megjelölést akarták használni. Ő levezetését az illír nyelvből vette és vonta le következtetéseit.

A 19. század közepén, mikor dr. Wachtel Dávid orvos a Bach kormány rendeletéből az összes ásványvizeket és hévforrásokat vizsgálta meglehetősen elhanyagolt állapotban találta ezt a fürdőt. Meg is jegyezte: „Az egykori fényes pompának ma már csak nagyon kevés nyomát lehet megtalálni…”.

Az újabb fellendülés időszaka akkor kezdődött, amikor a fürdő gazdát cserélt, 1860-ban, az akkori tulajdonos Heinrich János orvostudor megvásárolta és Ybl Miklós tervei szerint tetemes költséggel olyan fürdőintézetté alakította át, amely – az egykori leírás dicsérő szavai szerint – „dísz, csín, kényelem és célszerűség tekintetében mintának vehető s amilyennel a főváros egyetlen hasonló intézete sem mérkőzhetik”.

Egy bécsi újság a pompás és csinos intézet ismertetését tartotta legjobb szolgálatának. „A már régebben is fennálló nagy és kis gyógyudvar épületei mellé, melyek megfelelőleg átidomíttattak, Heinrich doktor még két nagy csarnokot építtetett, amelyek mind építészeti csín, mind belső szerkezetre nézve meglepően kitűnőek. A kisebb, az előtt nyílt gyógyudvar üvegtető alá került s egy kőfürdővel szaporíttatott úgy, hogy most abban hat kőfürdő van, amelyek mind újra kiigazíttatva, elegendő világossággal láttattak el. A közös fürdő fenn üveges nyílást nyert, hogy világosság és levegője legyen.… Idegen vendégek számára is gondoskodott a szükséges lakószobákról, s az új homloképület első emeletén 24 kényelmesen bútorozott szoba van e célra rendezve…. A második emeleten tágas tánc- és társalgóterem van. A régi épület nyugati részén van a bejárat az újabba,… a platánokkal árnyazott nagy udvarra szép szökőkút állíttatott.”

A korok és az építészet változó világa mellett szót kell említeni arról is, hogy e fürdőt 1929-ben nyilvánították gyógyfürdővé, a hivatalos nemzetközi paraméterek szerint. A Rác fürdő gyógyvize nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos gyógyvíz, amelynek fluorid tartalma is jelentékeny. Igen alkalmas ízületi gyulladás és köszvény félheveny és idült állapotainál, Bechterew-kór, idült derékfájás izomreuma, idegfájdalmak, isiász és más ideggyulladások gyógyítására, az orthopedia körébe tartozó megbetegedések: gerincferdülések, lúdtalpból származó fájdalmak, valamint baleset utáni állapot feljavítására.

A fürdőt 1931-ben, Árpád-házi Szent Imre halálának 900 éves évfordulóján a hercegről nevezték el, 1934-ben nyilvánították gyógyfürdővé.

Az épület a háború alatt súlyosan megrongálódott csak 1965-ben nyitották meg, azóta ismét a Rác nevet viseli. Egyes osztályok megnyitására máig nem került sor. A megmaradt Gőzosztály váltott napokon fogad férfi, illetve hölgyvendégeket. A hajdani férfi gőzosztály felett levő Ybl kupola belső tatarozására 1980-ban került sor, az alatta kialakított kondicionáló terem, főként a hölgyek körében népszerű. A széleskörű szolgáltatások közül kiemelhető a frissítő masszázs, a gyógy masszázs, a víz alatti vízsugárkezelés, lábápolás és a gyógymedencék mellett a szárazlég- és nedves-gőz-kamra igénybevétele.

A budai törökfürdők önálló alkotások, építészeti előzmények ott sem befolyásolták őket, ahol a keresztény középkori fürdőépületek megelőző fennállása oklevelekben vagy történelmi leírásokban igazolhatóak (Rác fürdő, Császár fürdő). A ma is üzemelő négy budai törökfürdő nagyjából egy időből, a hódoltság elejéről való.

folytatás >>>