epiteszforum.hu 2010. szeptember 3.
fórum csevegés segítség archívum építészek
 

A minusplus Pécsett

Három építészlegény ímhol a porondra lép: Alexa Zsolt, Rabb Donát és Schreck Ákos. Ôk hárman a minusplus, egy pécsi kötôdésû új építész-csoport. Együtt kezdték tanulmányaikat a Mûegyetemen, majd csatlakoztak a bercsényi szakkollégiumhoz és már ekkor belevetették magukat az életbe. Tanulás mellett a közösségformálásba, a munkába és persze a számítógépbe. Eddigi ténykedésük eredménye most Pécsett látható - elsô közös komoly kiállításuk valós térben. Mert ne feledkezzünk meg arról, hogy az új nagy világporondon, az interneten már kora nyár óta ott van a honlapjuk - www.minusplus.hu.

A nevet - minusplus - érdemes ízlelgetni, mert nyelvi lelemény, azonnal fölfogható iránymutatóként. Tudatos elhelyezkedést mutat zaklatott világunkban, az építészettel létrehozott, és rémítményekkel egyre gyakrabban megvert környezetben, no és a társadalomban. Minusplus - vagyis nincs kivonás hozzáadás nélkül - nincs hozzáadás kivonás nélkül. Ha valamit teremteni óhajtunk, kívánunk, akarunk, akkor annak megvan az ára. Építészeti terv esetében nagy szellemi befektetés, együtt- és külön-külön-gondolkodás, s vázlatok, rajzok, képek kidolgozása, egybefûzése, megkomponálása, megtámogatása szavakkal, mondatokkal. Munkálkodás fejben, papíron, képernyôn, makettezve - miközben nem lehet nem figyelni a világra. (Sz.S.: "Az építés etikája! Ami az alapot adja az építés drámája során: az építészet szolgálat és kommunikáció, figyelem a világra, ahol és akinek építünk.")

Figyeljünk csak: 1999-2003 a kiállítás címe és a tervek között két budapesti színházterv is van.
1. Baltazár Színház - értelmi sérült emberekbôl álló professzionális társulat állandó mûhelyének és játszási helyének terve, Ferencváros.
2. Krétakör - Kortárs Mûvészeti Központ terve Kis Péter építésszel, Angyalföld.
Mindkettôre az jellemzô, hogy nem új épület, hanem a tervezôk meglévô csarnokban teremtik meg a dráma-folyamat, a színi-játék terét, erôsen koncentrálnak arra, hogy már a téralakítás megragadja a belépôket. Ne külsôségekkel és ne manírokkal, hanem a mozgás-mozgatás átélésével. S hogy ez mennyire erôs gondolati háttér a minusplus valamennyi munkájában, azt nem csak e két terv látványvilága és grafikai feldolgozása mutatja, hanem valamennyi tabló szinte rögvest érzékelteti.

Komplexitás, az építés folyamatának pontos érzékelése - még akkor is, ha megépített, vagy pontosabban éppen befejezés elôtt álló ház csak egyetlen egy szerepel, a csornai iskola (Arany János Általános és Speciális Szakiskola, 2001-2003). Ki kell hangsúlyozni, hogy pályázaton elnyert megbízás Karácsony Tamással, a pályamû rajzolásakor a minusplus tagjai még diplomázás elôtt álló hallgatók voltak. Akkor is, azóta is szinte mindig egy-egy mesterrel dolgoznak együtt, Karácsony Tamás mellett Balázs Péterrel, Dévényi Sándorral, Kis Péterrel, Patartics Zoránnal - e rövid felsorolásban is érezhetô a pécsi kötôdés! S talán az sem meglepô, hogy a pályázatok közül több készült pécsi helyszínre, s van diplomaterv is "hazai pályára".

(Egy fontos megjegyzés: a mesterekre azért is szükség van, mert a fiatal tervezôk még nem jogosultak a terv aláírására. Bizalmi kapcsolat, amikor a mester ellenôrzi a munkát, de önállóságot ad a tervezéshez, az elsô szárnypróbálgatásokhoz. Egészséges indító löket - ellentétben a hazánkban igen elterjedt eljárással, amikor külföldi tervezô, akit sok esetben a pénzes megbízó hoz ide magával, tekintélyes summát fizet a magyar strómannak, az aláíró hazai építésznek. Aki még annyit se nagyon tesz, hogy felhívja a figyelmet: a helyi viszonyok közepette a készülô terv egyáltalán nem odaillô megoldás.)

A kis katalógus, az apró kocka-kötet (11x11 cm) külön öröm számomra, mert a mai reklám-szemét-dömpingben híve vagyok a kézbe illô, apró nyomtatványoknak, fôleg ha azok ihlettel, friss vizuális megformálással készülnek. Tavaly a remek orosz folyóirat, a Project Russia még ennél is kisebb könyvecskében (10x6 cm) foglalta össze a rendszerváltás utáni orosz építészet javát a Velencei Biennálé alkalmából (Architecture after communism, 2002). A minusplus kötetével egy apró gondom van: több oldalon is túl picik a betûk! Inkább tömöríteni kell a szövegeket, de ennyire olvashatatlanul kinyomtatni vétek. Adott esetben tilos a hatalmas tablót sima kicsinyítéssel beszerkeszteni a kis katalógusba.

A minusplus nagy lendülettel indul, ez jól látható a kiállításon, s az arányok stimmelnek: az építészet dominál, szorosan kötôdve médiához és filmhez; a sok terv, számos pályázat közül egy ház, az iskola hamarosan elkészül. Négy év múltán jelentôs megtett út a jelenben kiválóan tájékozódó Alexa Zsolt, Rabb Donát és Schreck Ákos mögött - stabil alap a jövôhöz.

1999-2003, a minusplus_architects kiállítása a K.L.M.V. csoport és a Közelítés Mûvészeti Egyesület szervezésében, Pécs, Király utca 15. Nyitva: 2003. november 16-ig.
(A kiállításon elhangzott megnyitó szöveg szerkesztett változata.)

Vargha Mihály

Kapcsolódó oldalak:
www.minusplus.hu
40 fõs Gyermekotthon tervpályázat - Terv: Alexa Zsolt, Tarr Ivett, Kis Péter
Oktatási Centrum - Semmelweis Egyetem - Terv: Kis Péter Mûterme Kft.

 

küldje el ezt az oldalt barátjának, ismerősének |  Nyomtatható változat

impresszum | médiaajánlat
Utolsó frissítés: 2003. november 04.
updated on: 04 November 2003
Az epiteszforum.hu oldalait a Median Webaudit auditálja.

Minden jog fenntartva - all rights reserved
© Építészfórum - ArchitectForum, 2000
HU ISSN 1586-409X

4343 látogató / visitors
 

Mondom - építészBLOG
arch.Maaik
napi építészeti képregény
A fórumon most: