ÖRÖKSÉG
Ózd és a vasgyár, a vasgyár és a munkások, a munkások és a kolóniák, a kolóniák és a városszövet, a városszövet és a természeti környezet, a természeti környezet és Ózd... Mindezek szorosan egymásra épülő elemek - talán fokozottabban, mint más városokban. Még szinte eredeti formájukban megmaradtak az ózdi épület-együttesek, jól láthatóak a századfordulós elgondolások, amelyeknek megismerése nemcsak városépítészeti, hanem történelmi és szociológiai adalékokkal is szolgálhat az ezredforduló embere számára.

A városszerkezet a természeti környezetbe komponált szövet, melynek középpontjában - a középkori, vagy annál is régebbi városmag helyén - a múltszázad-közepi gyár áll. Ózdnak tehát nincs igazi városközpontja - ennek helyén a gyár terül el, valamint az azt közvetlenül körülvevő munkás-lakótelepek (eredetileg 19 féle kolóniából álló) zónája és az ezekből szerteágazó “hétvölgynyi”, többnyire falusias jellegű városrészek. A „városközpont-nélküliség” nem feltétlenül negatívum, hanem inkább sajátosság, amivel a várost lakó emberek majdnem kétszáz éve - a természeti környezet részeként - együtt élnek. A városlakók munkáskultúrája pedig nem a II. világháború utáni idők terméke, hanem annál sokkal régebbi: a trianoni felosztást megelőző regionális kultúra, amelyet a korabeli gyártulajdonosok fontosnak tartottak kialakítani és ápolni.

A munkások lakásai (Újtelep, Velence stb.) zömében egyszobásak, a tisztviselők és az számára épített lakások (Tisztisor, Nagyamerika, stb.) voltak többszobásak. A munkások és a tisztviselők társadalmi hierarchiájának érzékeltetésén alapuló és a természeti környezettel mintaszerűen összekomponált telepítés a gyár közvetlen szomszédságában elhelyezett telepeknél a legszembetűnőbb. A gyár területének szintjén lévő lapos, igénytelenebb területeken helyezkedtek el az egyszerű munkásoknak szánt lakhelyek (Fürdősor, Régi Kolónia, Rendetlen Kolónia, Kórházsor), a hegy lábánál az előmunkásoknak építettek telepet (Hosszúsor), a hegyoldal középső sávjába ékelt házakban javarészt már altisztek, magasabb beosztásban dolgozó munkások éltek (Kisamerika), és a hegytetőn a legmívesebben kidolgozott, nagy alapterületű házakban már csak a tiszti rangúak, igazgatók kaphattak helyet (Nagyamerika). Ez a furcsa kasztosodás ugyan távol állt a demokratikus elvektől, de helyette kialakított egy olyan rendezőelvet, amely által az emberek és dolgok javarészt mindig megtalálták a saját helyüket.

Mindebből kitűnik, hogy - egy-két különlegesebb építészeti teljesítménytől eltekintve - az ózdi házak önmagukban véve nem rendkívüliek, viszont jó anyagokból, igényesen, tisztességesen elkészített házak, amelyek viszont csoportosan, a környezetükkel együtt már figyelemreméltóak, megmentésre érdemesek. Felújítva, korszerűsítve a legmodernebb, új építésű szociális lakótelepekkel is vetekedhetnének. De mindez csak egy markáns fordulat következtében történhetne meg, amitől magához térne évtizedes csipkerózsika-álmából Ózd és a vasgyár... (*)

FELMÉRÉS
Az ózdi kolónia-szövet értékeire felfigyelve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2002-ben elindította felmérés-sorozatát. Ennek eredményeként 2003-ra elkészül az első hat legfontosabb (köztük az itt bemutatott Velence) telep építészeti felmérési dokumentációja, valamint folytatódik az Inter-Save felmérési módszer - hazai viszonylatban újdonságszámba menő - alkalmazása is. A műemlékes városvédelem progresszív vonulatának: az integrált örökségvédelemnek, valamint az a hazai ipari műemlékvédelemnek válhat így várhatóan közös akcióterületévé a jövőben Ózd. A bemutatott Velence-telep (1922 - 1925) kétszintes lakásokból áll. „ A 48 házat (22 két-, 20 négy- és 1 egylakásos - összesen 135 lakást) számláló telepet a Drótoshegy lábánál, a Hangony-patak partján építették meg. A telep északi részét a szövetkezeti elven telepített, szintén századfordulós Kisfalud határolja (mögötte a hegyvonulattal), délről pedig - a forgalmas közút túloldalán - a vasútállomás, amely a korabeli állomások közé tartozó, jó minőségű épület.

Figyelemre méltó, hogy a telepet külön bejárattal látták el, amelyet a beszédes Sóhajok hídja névvel illetnek. Ennek az építészeti gesztusnak fontos helykijelölő és lehatároló szerepe van - a mai lakóparkok sorompós bejáratához képest kétségkívül jóval elegánsabb és humánusabb megoldás. A kolónia telepítése nem szerencsés, mivel vizenyős területre - a szöveten belül az egyik legészakibb részre - épült, így időnként árvíz sújtotta. A telepnek a névadásból származó „imázsát” más elemekkel is következetesen gazdagították - például a Sóhajok hídja mellé vízelzáró zsilip is készült a Hangony patakra (de emellett korszerű csatornázási rendszerrel is ellátták).

A Marschalkó Béla által tervezett Velence-telep az ózdi kolóniák legsajátosabb formakezelésű telepe. Főleg a kétlakásos épületek merész, dinamikus tömegalakítása a figyelemre méltó: szokatlan aszimmetrikus megjelenés jellemzi. Telepítésében a derékszögű és a szimmetrikus szerkesztési elvek a mérvadók, de izgalmasan komponált ritmikával vegyítve. Az épületekhez épített kamra és sertésól a telkeken belüli intimitást biztosító épülettömeg-rész is egyben. A ház előtti tornác és a hátsó bejárat kialakítása védett bejáratot biztosít a lakások számára.”

INTER-SAVE
A korszerű dániai felmérési módszereket adaptálva 2000-ben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kiadványban ismertette az épületek és városszerkezetek megőrzésének új szemléletű értékelési módszerét:
„Integrált értékvédelem: Az építészeti örökség fogalma fokozatosan megváltozott az utóbbi 30 évben. Korábban elsősorban a kiemelkedő műemlékeket vagy legfeljebb egy-egy önálló építményt soroltak ide, ezt a szemléletet azonban mára felváltotta az épített környezet jóval átfogóbb koncepciója, amely inkább a hétköznapi épületek kapcsolatára összpontosít. Amennyiben hagyományos értelemben vett műemlékek is szerepelnek az ily módon szemlélt építészeti környezetben, azok magától értetődően növelik az adott térség értékét. A nézőpont ilyen jellegű megváltozását elsősorban az okozta, hogy a „közönséges” épületek nagy tömege semmisült meg. Ennek a szemléletváltásnak sajnálatos késedelme miatt került sor például az ózdi gyárkéménysor bontására is - mely szintén nem egyedi épületként, hanem a sajátos város szervezőelemeként volt csak értelmezhető, így megmentésre jogosult. Bár a kémények már eltűntek a város közepéről, a kolóniák még - fontos szövetelemként - jelen vannak és feltárásra várnak.

INTER-SAVE: Az 1985-ben aláírt Granadai Egyezményben a korábbiaknál jóval tágabb értelemben szerepelt az „építészeti örökség”, főként pedig az „épületcsoportok" fogalma. Az aláíró államoknak kötelességévé teszi épület-nyilvántartás készítését, illetve az ilyen jegyzékek bővítését. Továbbá megszabja nekik, hogy megfelelő dokumentációt tartsanak fenn a megóvandó műemlékek, épületcsoportok és környezeti egységek pontosabb meghatározása céljából. Mindezt szem előtt tartva dolgozták ki SAVE felmérési módszert. A rendszer révén lehetőség nyílik az építészeti örökség helyzetének gyors áttekintésére, a változás alatt álló területeken is. A teljes folyamat három részre tagolódik. 9 hónapon belül elvégezhető egy olyan térségben, ahol kb. 6000 épület található. A vizsgálat részei: „Előzetes vizsgálat” majd „Terepmunka” és „Értékvédelmi atlasz”. Az előzetes vizsgálatokat követő terepmunkákat a tablón látható, a helyszínre adaptált vizsgálati lapok segítségével kezdték el - a KÖH egyik partnereként - a SZIE-YMMF (Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai karának) hallgatói és munkatársai.

ÖRÖKSÉG
Várostörténeti kutatások:
Csontos Györgyi-Vass Tibor: Ózdi munkáskolóniák (1861-1970), Kráter 2001.
Csontos János-Csontos Györgyi: Velencétől Nagyamerikáig, Duna TV 2001.

FELMÉRÉS
Megrendelő: KÖH, Tudományos Főosztály
Felmérők: SZIE-YMMF
(Arnóczki Imre Balázs, Csontos Györgyi, Doka László, Ligeti László)

INTER-SAVE
Az Ózdi projekt résztvevői
- KÖH: Kristóf Ágnes, Rácz Jolán, Somorjay Selysette, Váczi Piroska
- SZIE-YMMF: Épületrehabilitáció III. évf., Markó Balázs (tantárgyfelelős), Csontos Györgyi (kutatásvezető)

Az Ózd Projektet a Városépítészet - Tájépítészet 2003 címmel februárban rendezett kiállítás anyagából válogattuk.

A kiállítási anyag összeállítói:
Bánhegyi Zsolt, Csontos Györgyi, Markó Balázs, Tóth András (SZIE-YMMF)