| |
100
éve született Marcel Breuer, a pécsi születésű Breuer Marcell Lajos

A 20. századi
építészettörténet - és ezzel szoros összefüggésben designtörténet - egyik fontos
alakja Marcel Breuer. Neve leginkább a csővázas bútorok tervezése kapcsán vált
ismertté világszerte, bár a bauhaus évek utáni építészi munkássága is jelentős,
mind az Egyesült Államokban, mind Európában sokat tervezett és épített.
Breuer
- akit barátai Lajkónak becéztek - Pécsett született 1902. május 21-én. Alsó
és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1920-ban a bécsi Művészeti
Akadémián kezdett szobrászati tanulmányokat, de egy félév után Weimarba utazott,
ahol a Bauhaus műhelyében Walter Gropius tanítványa lett. 1925-ben mesterlevelet
kapott, és az iskolával együtt Dessauba költözött, ahol az iskola asztalosműhelyének
tanár-vezetője volt. Ekkor tervezte első csőszékét, amely ismertté tette nevét.
1928-ban átköltözött Berlinbe. 1932-ben készült el első kivitelezett épülete
Wiesbadenben. 1933-ban egy párizsi nemzetközi pályázaton két első díjat is nyert,
és Zürichben elkészült két lakóépülete, mely az új elvek mintaszerű megvalósítását
tükrözte (Doldertal 17. és 19., tervezőtársak: Alfred Roth és Emil
Roth, 1934).
 |
 |
| St.
John's Egyetem temploma, Collegeville, Minnesota |
IBM
France kutató központ, La Gaude, Franciaország |
1934-ben
hazaköltözött Budapestre. Fischer Józseffel és Molnár Farkassal
társulva I. díjat nyertek a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán és Várnai
Marian bevonásával a szegedi Országos Társadalombiztosító Intézet-kórház
tervpályázatán. A Mérnöki Kamara azonban nem vette fel tagjai közé, így építészi
tevékenységet nem folytathatott. 1935-ben Angliába ment, ahol F. R. S. Yorke-kal
dolgozott, majd 1937-ben Gropiusszal együtt meghívták az USA-ba, a Harvard Egyetem
építészeti fakultására tanárnak. Magántervezői gyakorlatot is folytatott Gropiusszal,
1941-től pedig önállóan. 1946-ban megvált az egyetemtől és New Yorkban önálló
irodát indított. Az ötvenes években Párizsban is nyitott irodát. 1947-ben tanácsadóként
tevékenykedett a Buenos Aires-i és a bogotai egyetem építészeti fakultásainak
újjászervezésénél. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta.
1981-ben halt meg New Yorkban.
Sok megvalósult
épülete közül a legfontosabbak: két lakóház, Doldertal, Zürich (1934); I. Breuer-ház,
New Canaan, Connecticut (1947); II. Breuer-ház, New Canaan, Connecticut (1951);
Grammar School, Litchfield, Connecticut (1954-1956); UNESCO székház, Párizs
(Pier Luigi Nervi és Bernard Zehrfuss munkatársaként, 1953-1958);
St. John's Egyetem temploma, Collegeville, Minnesota (munkatárs: Hamilton
Smith, 1953-1961); De Bijenkorf-üzletház, Rotterdam (munkatárs: A. Elzas
és D. Schwartzman, 1953-1957); IBM France kutató központ, La Gaude, Franciaország
(munkatárs: Robert F. Gatje, 1960-1961, bővítés: 1968-1969); Whitney Museum,
New York (munkatárs: Hamilton Smith, 1963-1966).

Whitney
Museum, New York
Breuer
Marcelre emlékezve próbáljuk segítségül hívni azt a két átfogó jellegű művet,
mely a közelmúltban jelent meg a hazai könyvpiacon. Bonta János kötetében
(Modern
építészet 1911-2000) sajnos a névmutató teljesen használhatatlan, az abban
olvasható oldalszámok szinte kivétel nélkül pontatlanok, és például Breuer neve
nincs is benne, holott a szövegben szerepel. Mindjárt a Bevezetésben,
a 18. oldalon: "a modern építészet az USÁ-ban csak
azt követően szerzi meg újra vezető szerepét, mikor a diktátorok elől Európa
legkiválóbb modern építészei (Mies van der Rohe, Walter Gropius, Breuer Marcel,
Moholy-Nagy László, Erick Mendelsohn, Richard Neutra és még sokan mások) Amerikába
menekülnek, ahol új otthon és óriási feladatok várják őket."
Majd a
Modern anyagok, technikák, térstruktúrák fejezetben, Az ipari sorozatgyártás
eszméje alfejezet tárgyalja részletesen a bauhaust, de itt mindössze a bauahus
margón szereplő leírása említi Breuert (39. oldal). Személyes életrajza később
következik, A modern avatgárd építészet fejezethez illesztve (78. oldal).
Sajnos ebben a halálozási éve pontatlan, és a szöveg designernek titulálja,
elhagyva az építész megnevezést, amire pedig munkásságával erősen rászolgált.
Később A modern kibomlása fejezet első alfejezetének címe Újra közelebb
a természethez, mely említi Breuert (95. oldal): "A
második világháború alatt és közvetlenül utána a föld egymástól távol eső pontjain
a nemzetközi avantgárd ép0tészet vezető egyéniségei természetes anyagokkal kezdenek
dolgozni, figyelemmel a helyi éghajlati feltételekre, építési módokra. Közülük
az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és ott a háborús anyaghiány szorításában
és az új-angliai hagyományok hatására fával és kővel építkező Walter Gropiust
és Breuer Marcelt vagy az USA nyugati partján vörösfenyővel építkező Erich Mendelsohnt
említhetjük." És itt, a 97. oldalon következik egy kép is: fotó
Breuer I. számú saját házáról New Canaan-ban, 1947.

Wassily
karosszék, 1925.
Kenneth
Frampton könyvében (A
modern építészet kritikai története) a névmutató "működik", és
segítségével négy helyen találkozhatunk Breuerrel. A bauhausról szóló fejezetben
(A Bauhaus: egy eszme kibontakozása 1919-1932, 14. fejezet) olvasható: "Az
asztalosműhelyben Breuer Marcell briliáns irányításával 1926-ban hozzáláttak
az acélcsőből készült székek és asztalok gyártásához. Ezek a bútorok kényelmesek,
könnyen tisztíthatóak és gazdaságosak voltak, s a fémműhelyben készített világítótestekkel
együtt az új Bauhaus épületek berendezésére használták őket. 1927-re e Bauhaus-termékek
szabadalmaztatott ipari sorozatgyártása megoldottá vált, a műhelyek gőzerővel
termelték többek között a Breuer-féle bútorokat…" (169-170. oldal)
Frampton
említi Breuert a következő fejezetben is (Az új tárgyiasság: Németország, Hollandia
és Svájc 1923-1933, 15. fejezet; új tárgyiasság németül = Neue Sachlichkeit):
"A totális színház tervével nagyjából egy időben
születtek Breuer Marcell és Gustav Hassenpflug tervei a haselhorsti telep és
az elberfeldi kórház számára (1928), valamint Hannes Meyer szakszervezeti iskolaépülete,
mely 1930-ban Bernauban készült el. Breuer meg nem valósult elberfeldi terve
és Meyer bernaui iskolája egyaránt az új tárgyiasság jegyeit viselték magukon,
minthogy ismétlődő elemek olyan aszimmetrikus sorozatából álltak, melyek elrendezése
lépcsőzetes formát követett, egyszerre válaszolva az építési program, a tájolás
és a topográfia követelményeire. (…) Amikor a nácik 1933-ban hatalomra jutottak,
a Neue Sachlichkeit mérsékeltebb képviselői számára is csak a visszavonulás,
vagy az ország elhagyása maradt. Gropius és Breuer sietve Angliába, majd onnan
Amerikába emigrált." (185-186. oldal)
 |
 |
|
I. Breuer-ház, New Canaan, Connecticut (1947) |
Whitney
Museum, New York |
Az új kollektivitás:
művészet és építészet a Szovjetunióban 1918-1932 című 19. fejezetben olvasható:
"A Proletkult fő feladata ebben az időben a hivatalos
hírek terjesztése volt, színházi előadásokon, filmekben és buzdító rajzokon.
Az alkotásoknak a kivitelezés mostoha körülményei miatt könnyen szállíthatónak,
szét- és összeszerelhetőnek kellett lenniük, és a legegyszerűbb technikai eljárással
kellett készülniük. Produktivista művészek, mint Tatlin és Rodcsenko, akik amellett,
hogy maguk is aktív propagandisták voltak, elkezdtek könnyű, összecsukható bútorokat
és tartós munkaruhákat tervezni. Tatlin tervezett egy olyan kályhát, mely kevés
tüzelőanyag felhasználásával ért el nagy hőteljesítményt. A «nomád» indíttatás
univerzális jellege hatott az európai építészekre is, mint azt a húszas évek
végi könnyűbútor tervek, Mies van der Rohe, Le Corbusier, Mark Stam, Hannes
Meyer és Breuer Marcel összecsukható, sőt szétszedhető székei is mutatják. Breuer
különösen fogékony volt erre a hatásra: 1926-ban alkotott híres Vaszilij-széke
együtt keletkezett egy, a VHUTEMASZ-ban tervezett, vele szinte azonos kivitelű
cső-vászon székkel. Ma már ez nem meglepő, hiszen Moholy-Nagy és Rodcsenko nemrégiben
felfedezett levelezéséből kiderül, hogy a VHUTEMASZ 1923 után közvetlen hatást
gyakorolt a Bauhausra." (223. oldal)
A könyv
még egy helyen említi Breuert, konkrétan a Walter Gropiusszal közösen
tervezett New Kensington Village lakóházat (314. oldal). Az ábrák közül egy
archív fotón szerepelnek a Breuer Marcel tervezte székek, mégpedig a Gropius
által tervezett Dessau-i bauhaus nagytermében 1925-1926-ból (170. oldal).
Az epiteszforum.hu oldalait a Median
Webaudit auditálja.
Minden jog fenntartva - all rights reserved
© Építészfórum - ArchitectForum, 2000
HU ISSN 1586-409X
|
|