Megszállottak vagyunk
Rabb Donáttal Pásztor Erika Katalina készített interjút a 15 év tranzit c. kiállítás kapcsán

Építészfórum: Hány éves vagy?

Rabb Donát: Huszonnyolc leszek szeptemberben.

ÉF: Mit gondolsz, mi lesz veled tíz év múlva? Mi lenne az optimális?

RD: Erre most nem tudok válaszolni. Amikor az egyetem vége felé közeledtem, édesapám mesélt egy történetet. Kínában a fazekasmesterhez fiatalok mennek dolgozni, az a cél, hogy belőlük is fazekasmester legyen. Elkezdenek korongozni, és éveken keresztül gyönyörű edényeket csinálnak, járják az országot és lesik el a technikákat. Eljön a vizsgázás időszaka, és mindenkinek ki van adva, hogy készítsen valami nagyon szép edényt. Minden diák kitesz magáért, és a legnagyobb precizitással és munkakedvvel dolgozik. Végül a mester az összest a földhöz csapja. Jön a kérdés, hogy ezt miért tette. Mert nem az a lényeg, hogy hova jutunk el, hanem az út, ahogy eljutunk odáig. Akármit is mondanék, hogy mi lesz velem harmincnyolc évesen, valószínűleg nem az lesz. Amennyit gondolkodom rajta, az maradjon az én fejemben, szerintem kérdezd meg tíz év múlva, hogy az lett-e, amit gondoltam.

Megszállottak vagyunk, és ez mindenképpen pozitív. Ha elmegyünk sörözni, akkor a másodikat már biztos, hogy építészet mellett isszuk meg. Hármunk érdeklődése annyira közös, hogy összeakadnak a gondolatok. Van ebben egy erős egymásra utaltság, egyrészt elmondjuk a magunkét, másrészt érdekel is a másik véleménye. Mi ezt az élet bármely szintjén tudjuk művelni, míg egy olyan irodában, ahova az emberek bemennek nyolckor és hazamennek ötkor, lehet, hogy nem ennyire erős az összetartás. Mi nem azért beszélünk róla, hogy összetartóak legyünk, hanem az érdeklődésünk tart azon túl is, hogy kikapcsoljuk a számítógépet, becsukjuk a naptárat vagy lerakjuk a ceruzát. Akkor is próbáljuk előrevinni azokat a dolgokat, amikkel épp foglalkozunk.

ÉF: Mi lesz, ha már nem lesztek ennyire hasonló helyzetben, ha már nem az építészet lesz az egyetlen, hanem mellette más, egyéni elfoglaltságok és kötelezettségek is lesznek?

RD: Most nincs ilyen akadály, és szerintem nem is lesz. Akkor is, ha nem beszéljük meg aznap, mindenkiben él és munkálkodik az az erő, hogy a dolgainkat közösen vagy külön a legjobb szinten csináljuk.

ÉF: Mióta dolgoztok együtt?

RD: Cégpapírok szerint két éve. Egyébként az egyetemen évfolyamtársak voltunk. Második-harmadik év felé húztunk bele igazán és kezdtünk közös projekteket csinálni.

ÉF: Az elejétől fogva közös erőként működtetek?

RD: Ez az egyetemen gengekben folyt. Szerencsére bennünket úgy érdekeltek ugyanazok a dolgok, hogy az egésznek volt szakmai vetülete is. Szerintem az egy egyetemi betegség, hogy a különböző csoportok utálkozva méregetik egymást. Most már hallom vissza másoktól, hogy úgy kezelnek bennünket, hogy "a Minusplus". Az már egy eredmény, hogy a nevet meg tudták jegyezni.

ÉF: Honnan jött ez a név?

RD: Az egy szép történet. Olyan nevet szerettünk volna, ami egyrészt különböző nyelveken ugyanazt jelenti, másrészt van benne egy grafikus vonulat, mint mondjuk a Rotringban vagy a Blaupunktban. Képszó, tulajdonképp a Rotringról már senkinek nem a piros kör ugrik be, hanem a ceruza vagy a radír. A Plusminusszal próbálkoztunk, de végül Minusplus lett belőle egy meggyőző erő kapcsán.

ÉF: Mi volt a meggyőző erő?

RD: A Plusminus cég már be volt jegyezve. Mindenestre a jogászunk titkárnője önerőből utánanézett, hogy a Minusplus még nincs bejegyezve, ránk telefonált, és mi egy kávé mellett el tudtunk dönteni, hogy az is ugyanolyan értékű.

Pásztor Erika Katalina, 2004 tavasz

Kapcsolódó oldalak:
Schreck Ákos, Rabb Donát, Alexa Zsolt - Interjú a minusplus_architects tagjaival.
A minusplus_architects pályaműve - a Műteremház Angyalföldön, a Reitter Ferenc utcában pályázathoz.