Magyar Ede építész születésének 125 évfordulója
125 éve, 1877. január 31-én született Magyar Ede

Magyar Ede Orosházán született 1877. január 31-én. Édesapja Oszadszki Mihály asztalos, s a harmadik gyermekként született Ede hároméves, amikor a család felvette a Magyar vezetéknevet. Magyar Ede építőmesteri képesítést szerzett a Budapesti Állami Felső-Építőipari Iskolában 1901-ben, és ambícóval telve látott munkához Szegeden. Először apósával dolgozott együtt, majd rövidesen önállósította magát és mindennemű kőműves-, csatorna és támfalépítési munkát elvállalt, csakhogy elősegítse dédelgetett vágyát - építész-tervező lehessen. E cél érdekében többször utazott külföldre, és igyekezett helyszínen tanulmányozni nem csak a hazai, de a külföldi legújabb alkotásokat is.

Az építőipar a századfordulót követő években ismét fellendülőben volt, így Magyar Ede tervezői pályáját gazdaságilag kedvező időpontban kezdhette. Huszonkilenc éves volt, amikor néhány megépült munkája alapján megbízást kapott a Reök palota tervezésére. 1907 novemberére, alig másfél év alatt az épület elkészült, igényes kivitelben, túlnyomórészt helyi művészek és mesteremberek közreműködésével. A híres épület legutóbbi igényes felújítását Koczor György szegedi építész tervezte az1980-as évek végén, a bankfiók belsőépítésze Fekete György volt.

A palota megalkotásával Magyar Ede megalapozta hírnevét Szegeden, és sorra kapta a feladatokat, főképp lakóházakat. 1909-ben egy országos tervpályázat nyerteseként kapott megbízást az 1400 fő befogadóképességű kaposvári színház tervezésére. A város rendkívül cskély összegből (140 ezer korona), de roppant gyorsan kívánta megvalósítani a saját társulat nélküli, erősen túlméretezett színházat. Építése 1910 januárjában kezdődött, 1911 áprilisában már megtartották a vasbeton szerkezetek teherpróbáját. A szeptember 2-án felavatott épületről a korabeli sajtó "Szegedi építészek remekműve" címmel számolt be, Magyar Ede társa a tervezésben Stahl József volt, a kivitelező a Melocco és társa cég.

Magyar Ede nagyon fiatalon, 35 éves korában halt meg 1912. május 5-én, családi gondok miatt, tragikus körülmények között. Munkásságának lelkes kutatója és feldolgozója volt Bakonyi Tibor szegedi építész, akinek Magyar Ede monográfiája az Akadémiai Kiadó ARCHITEKTÚRA sorozatában jelent meg 1989-ben. Később a Gyorsjelentés Kiadó egy angol nyelvű, színes képekkel illusztrált kötetet jelentetett meg Magyar Ede építészről. Ismertetőnk forrásául az Akadémiai Kiadó kötete szolgált.

V.M.