CALATRAVA, Santiago
Spanyol mérnök, építész
Született: 1951.07.28., Benimamet (Valencia mellett)

Valenciában járt iskolába, 1974-ben végzett építészként a valenciai Felsőfokú Műszaki Főiskolán, majd egy urbanisztikai tanfolyamot hallgatott. 1979-ben a zürichi Technológiai Intézetben mérnöki tanulmányokat végzett, diplomamunkája a distentisi Rajna-híd tervezése volt, 1981-ben a műszaki tudományok doktora lett az építészeti szakosztályon, Zürichben. A Statikai és Szerkezetépítési Intézet, valamint a Könnyűszerkezeti és Aerodinamikai Intézet tanársegédje volt, 1981-ben kezdte meg építészeti és mérnöki prakszisát Zürichben.

Első megvalósult műve, a II. Fülöp nevét viselő ívhíd 1985-87 között épült Barcelonában, 129 m hosszban, 46 m-es főnyílással, egy-egy függőleges és ferde síkban épült rácsos íve egymásnak támaszkodik. Az Oudry-hídat Párizsban két ferdesíkú, egymásnak támaszkodó rácsos ív tartja, ez 1987-88-ban valósult meg. Az Alamillo ferdepilonos kábelhíd Sevillában a Guadalquivir felett ível át, 1987-92 között épült, legnagyobb nyílása 200 m. Torontóban a kikötő vízi útja fölé tervezett hídja szimmetrikus, egypilonú kábelhíd, melynek középső része elforgatható, a hajóforgalom számára utat nyitva. Az angliai Manchester-Salfordban épített Trinity-hídja körívalaprajzú, középen egyetlen függőleges pillérrel, ferde kábelekkel. Bilbaóban is épített egy íves gyaloghidat.

1982-90 között építette át a zürichi pályaudvart, ennek nagy betonfelületei és különleges megvilágításuk emlékezetesek. Luzernben 50 méterrel hátrább építette fel az új acél-üveg pályaudvart, hogy a tópart mellett nagyobb szabad hely maradjon. A lyoni repülőtér pályaudvara mozgalmas vázas ívek által lefedett terek sora. A lisszaboni Keleti pályaudvar is hatalmas vázas, üvegborítású csarnokokból áll. A bilbaói repülőtér irányítótornya felfelé szélesedő koktélospohárra emlékeztet. Tenerifében koncerttermet és kiállítási központot tervezett, 2001-ben adják át az egyesült államokbeli Milwaukee-ben egy ferdepilonos kábelhíddal együtt épült művészeti múzeumát, melynek rácsos felületei pillangószárnyként tárulnak szét. Talán legdinamikusabb műve a barcelonai távközlési torony, melynek kb. 80 fokos oszlopa félköralakú gyűrűs üzemi építményt tart, ennek középpontjában mered az égnek a golyóstollszerű adótorony.

Kedveli az aszimmetriát, a ferde megtámasztásokat, egyaránt fölényesen bánik a héj- és vázszerkezetekkel, rácsokkal és kábelekkel, az acéllal, betonnal és üveggel. Lendületes konstrukciói mindig újszerű látványt és térélményt adnak, a változatosan elhelyezett nyílásokkal és világítótestekkel különleges fényhatásokat tud kialakítani. Statikai tudása szinte a lehetetlen megvalósítására is képessé teszi. Közlekedési létesítményeit építészi igényességgel, épületeit mérnöki alapossággal tervezi, a kétfajta építményből gyakran egységes komplexust tervez. Munkái a táj adottságaihoz igazodnak, kihatnak a környezetükre, ám egyediségükkel abból mindig kiemelkednek, mintegy csattanót alkotnak.

A XX. század végének legnagyobb hatású tervezői közé tartozik, irodája van Párizsban, Zürichben és Valenciában. Képzőművészként is jelentős, rajzai és szobrai számos kiállításon szerepeltek.

www.calatrava.com